04.29. | Fordított természetfotózás

Tegnap végre eljött a pillanat, amikor a találkozóinkat nem a "fűtés szezon utáni depresszió" vagy a "még kabátban is fázom" jelzőkkel kellett illetnünk. Elindultunk a hetedik kerület szívében, ami Zsuzsi jóvoltából mostantól hivatalosan a mi kis "Bécsi Soho"-nk. Itt egy galériában kezdtünk, ami olyan fontos volt a közösségünknek, mint a kávé a reggelihez – ugyanis egy komoly kiállítás van a láthatáron októberben.

Ahhoz, hogy ez a grandiózus esemény ne fulladjon kínos csendbe és pár kósza látogatóba, le kellett fektetnünk néhány sarkalatos pontot. Például, hogy egy laza, "gyertek el a haverok és a család" one-night stand lesz az egész, vagy pedig komolyabban vesszük a dolgot, és hosszabb időre bérelünk ki egy olyan helyszínt, ahol az arisztokraták is csak szmokingba járnak. A csapat ez utóbbi opció mellett tette le a voksát, valószínűleg abban reménykedve, hogy addigra már mindannyian világhírű művészek lesznek. Semmi sem lehetettlen.

A következő dilemma az volt, hogy a remekműveink a kiállítás végén gazdát cseréljenek-e. A válasz egyértelmű "igen" volt, ami két dolgot jelenthet: vagy olyan árakat szabunk, hogy a látogatók a szívükhöz kapnak, vagy pedig elárverezzük az egészet a megnyitón, hátha valaki a pezsgő hatására licitál egy zoknifotóra is.

Természetesen a sajtó jelenléte is prioritás volt, mert hát ki ne szeretné, ha a helyi újság címlapján szerepelne a "Hétvégi programajánló: Jöjjön el és nézze meg, ahogy a barátaink képei porosodnak a falon" szalagcímmel? Az exkluzív helyszín ötlete is felmerült, így esett a választás Bécs első kerületében található egyik galériára. Pont arra, ahol az egész "Vienna Calling" őrület kipattant a fejünkből.

Most jön az időpontvadászat, ami valószínűleg olyan izgalmas lesz, mint egy parkolóhely keresése a belvárosban, ehhez Livia lesz nekünk a segítségünkre. A hátralévő hónapokban pedig olyan feladatokon fogunk dolgozni, amik egyrészt felkészítenek minket arra, hogy hogyan mosolyogjunk kedvesen, miközben egy megrendelő éppen leradírozza a kedvenc részletünket a képről, másrészt pedig arra, hogy mit kezdjünk a hirtelen jött művészi szabadsággal, amikor azt alkotunk amit csak szeretnénk, korlátok és határok nélkül. (Itt a legtöbben valószínűleg pánikba esnek).

A tegnapi napunk a pitypang bűvöletében telt. A galéria szemrevételezése után a Volksgartenbe vettük az irányt, ahol a természetfotózást vettük górcső alá – persze a mi "másképp" stílusunkban.

Az első feladat egy bemelegítő volt: a lemenő nap aranyló fényében kellett a bokrok leveleinek apró részleteit megörökíteni úgy, hogy a téma éppen csak súrolja a kép szélét. Három kép volt a limit, amit majdnem mindenkinek sikerült betartania (a "majdnem" itt kulcsszó). Az a távlati célom, hogy egyszer eljussunk odáig, hogy egyetlen kattintás is elég legyen a tökéletes képhez – addigra valószínűleg már mindannyian profi paparazzik leszünk.

Aztán jött a "fekete leves", avagy a "Helló valóság, találkozás az igazság pillanatával". Párokba állítottam mindenkit, és az volt a feladat, hogy készítsenek egy előnyös és szexi portrét egymásról, miközben a modell éppen elfújja a pitypangot. Egy igazi klisé, de azzal a csavarral, hogy a kép akkor jó, ha a modell azt mondja: "Imádom ezt a képet!". Na, itt aztán mindenki megmutatta a valódi énjét. A fotósok megtapasztalhatták, milyen az, amikor a modell őszintén közli, hogy az a beállítás, amitől a fotós Oscar-díjat remélt, valójában olyan, mintha egy éppen ébredő zombi nézne vissza a tükörből. Ráadásul a pitypang szálló szirmait összehangolni a tökéletes arckifejezéssel, miközben a fények is ideálisak, olyan volt, mint láncfűrésszel zsonglőrködni, veszélyes de kis szerencsével túlélhető.

Ezt követte a "fordított természetfotózás", ami nem a mi szemszögünkből zajlott, hanem úgy, ahogy egy hangya látja a világot. Képzelj el egy embert, aki éppen csinál valamit, de úgy kell megkomponálni a képet, mintha egy hangya éppen felnézne rá. A közeli levelek és fűszálak élesek, a távolabbi dolgok pedig homályosak. Itt aztán a kreativitás szárnyra kapott, ugyanis megfejeltem a feladatot azzal, hogy hagyjanak helyet a képen egy feliratnak, amit utólag kell hozzáadni.