Van ez a szokásos kedd este itt Bécsben. Tudjátok, amikor összejön a kreatív művészet imádó csapat, hogy egy kicsit feltöltődjön, ismerkedjen, és kizökkenjen a hétköznapi mókuskerékből. Általában nevetgélünk, sztorizgatunk, közösen alkotunk, de ezen a héten úgy döntöttem, bedobom a mély vízbe a társaságot. A téma: modellfotózás stúdióban. A csavar? Itt bizony mindenkinek elő kell hoznia magából a művészt és a szuper modellt is..

Képzeljétek el a jelenetet: tizenkét ember egy stúdióban, sötét fekete háttér előtt, stúdiófényekkel megvilágítva. A levegőben kreatív feszültség és egy jó adag „most mi fog történni?” típusú kíváncsiság. A kezekben vegyesen fényképezőgépek és okostelefonok.

A feladat egyszerű volt: hozzuk ki egymásból a szupermodellt, magunkból pedig a művészt. Vagy legalábbis próbáljuk meg.

Az este elején még volt egy kis visszafogottság. Aztán valami megtört. Aki öt perce még a tökéletes beállítást kereste a telefonjával a padlón csúszva, az a következő pillanatban már profikat megszégyenítő pózban nézett farkasszemben egy másik objektívvel. A csendes programozóból előbújt a Vogue címlaplány, a komoly projektmenedzser pedig úgy instruálta a „modelljét”, mintha legalábbis Annie Leibovitz asszisztense lenne.

Külön öröm volt látni, hogy az elmúlt 2 hónapban már összeszokotté vált csapat milyen gyorsan befogadta az újonnan érkezőket. Mire feleszméltek, és elmondták volna, hogy mivel foglalkoznak, már három különböző „fotós” instruálta őket, hogy „az állad egy picit feljebb, a tekinteted legyen sejtelmes, igen, ez az, tartsd meg!”. A csapat azonnal beszippantotta őket, és percek alatt ugyanolyan lelkesen pózoltak és fotóztak, mint a régi motorosok.

Én pedig, mint egy büszke, de kissé feszült apa, próbáltam terelgetni a kreatív energiabombákat. Fotóztam én is mindenkit, közben pedig sokszor alig bírtuk abbahagyni a nevetést. Fantasztikus volt látni, ahogy az emberek kivetkőznek magukból, és olyan oldalukat mutatják meg, amit talán még saját maguk sem ismertek. A stúdióban szinte zsongott a levegő, a vakuk folyamatosan villantak, és a „hú, ez de jó lett!” és a „tényleg én vagyok ezen a képen?” felkiáltások adták az este zenei aláfestését.

Az este végére kellemesen elfáradva, de legalább ezer élménnyel és több száz fotóval gazdagabban ültünk le. Ahogy olykor - olykor rápillantottunk a képekre a kijelzőkön, egyértelművé vált: a küldetés sikerült.

Sikerült elmélyülni a fotózásban, de ami még fontosabb, sikerült egy jót játszani, és még jobban megismerni egymást. Odafigyelve és támogatva.

Az este végén pedig elhangzott a bűvös mondat, amit minden szervező hallani szeretne: „Norbert, ilyet csinálunk még, ugye?”

A válaszom egyértelmű: Naná, hogy csinálunk! Szeptembertől minden hónapban egy - egy alkalommal Budapesten is és Bécsben is megrendezésre kerül ez a stúdiós fotós ismerkedős workshop, ahol mindenki kipróbálhatja magát fotósként és művészként is. Mindezek mellett mindenkiről készíteni fogok 5 különleges hangulatú képet. Itt pedig egy kis best of válogatás az este képeiből.