11.04. | Man Ray, a Szürrealizmus Látnoka
- Norbert Banhalmi
- nov. 5.
- 3 perc olvasás
Jó estét hölgyeim és uraim, művészetkedvelők és szürrealisták!
Készüljenek fel, mert ma este Man Ray-ről fogunk beszélni, a 20. század egyik legikonikusabb figurájáról, aki egy amerikai bevándorló fia volt, a festészet szerelmese, és egy olyan fényképész, akit a fotózás tett híressé, miközben ő maga folyamatosan tagadta, hogy az lenne!
Bevezetés: A Fényképész, aki nem akart Fényképész lenni
Man Ray – eredeti nevén Emanuel Radnitzky – Philadelphiában született, és Brooklynban nőtt fel. Szülei (az apja szabó volt) talán azt remélték, hogy valami tisztességes pályát választ, de Emanuelt a művészet vonzotta. Képzeljék el a családi feszültséget, amikor a fiatal Emanuel meztelen modellt vitt haza a stúdiójába!
Miután megváltoztatta a nevét Man Ray-re, hogy elszakadjon a múltjától, Párizsba költözött, a Dada és a szürrealizmus epicentrumába. Ő is közéjük tartozott, akik a hagyományokat felrúgták, és művészeti anarchiát hirdettek.
A festészet volt az első szerelem, de nem hozta a pénzt. Az első párizsi kiállításán például egyetlen festménye sem kelt el. Man Ray erre a problémára talált egy igazi avantgárd megoldást:
„Azért kezdtem el fényképezni, mert le akartam fotózni a saját munkáimat, és nem találtam jó kereskedelmi fotóst.”
És ezzel megszületett az abszurd: Man Ray, a festő, abból élt meg, hogy első osztályú fotós lett, bár élete végéig koncentrált a festészetre, részben azért, mert el akart szakadni a „csak egy fotós” címkétől.
Dadaista Trükkök, a Jövő Igazságai
Man Ray, ha nem is értették, legalább elfogadták a barátai (akik később szürrealisták lettek). Ő az abszurditás, a káosz és az ellentmondás témáit boncolgatta, és folyamatosan a határokat feszegette.
Azt vallotta: „Ami trükknek tűnik ma, az lesz a holnap igazsága.”
Nézzünk néhány ilyen „trükköt”:
Az Ajándék (The Gift, 1921): Ez egy közönséges vasaló, amire egy sor szöget ragasztott. Miért? Hogy hasznosból haszontalanná tegye. Man Ray szerint, ha elfogadják a címet és az objektumot, az embereket „kissé összezavarja”, és „ennek rejtélynek kell maradnia”.
Az Önarckép (Self-Portrait): Rátett egy képre egy igazi nyomógombot és két elektromos csengőt. A néző óhatatlanul megnyomja a gombot, így részt vesz a műalkotás létrehozásában. A csengők megszólaltak? Nem! Mire Man Ray: „Ah, ettől válik műalkotássá.”
Rayograph-ok, a Zseniális Lusta Találmány: Mivel Man Ray zseni volt, kitalált egy technikát, amivel elkerülhette a kamerát: a rayograph-ot. Egyszerűen rárakta a tárgyakat a fotópapírra, és megvilágította, így absztrakt képeket alkotott. Ezt a technikát még a filmkészítésben is bevetette. Amikor Tristan Tzara megkérte, hogy csináljon egy avantgárd filmet egy éjszaka alatt, Man Ray 100 láb filmet vett, feldarabolta, és „megszórta sóval, borssal, gombostűkkel és rajzszegekkel”. Az eredmény? Káosz! A közönség összeverekedett, mert a film fájt a szemüknek! Man Ray elégedett volt.
Kereskedelmi Siker a Művészek és a Hercegnők Körében
Párizsban nem csak a dühös dadaisták fogadták el. Man Ray hírnévre tett szert az ikonikus portréival, amelyeket a 20-as évek Párizsának legendáiról készített: Gertrude Stein, Ernest Hemingway, Igor Stravinsky, és persze Pablo Picasso.
Amikor valaki bejött a stúdiójába, Man Ray már a kamera előtt eldöntötte a kivágást, és csak két-három, maximum négy felvételt készített. Úgy érezte, "bizonyos hatalmat" gyakorol, amikor megörökíti az emberi arcot.
Egyszer lefotózta Picassót a „piszkos, régi esőkabátjában”, ami szerinte bronzszobornak nézett ki. Picasso annyira bízott benne, hogy a modelljeit is elküldte Man Ray-hez meztelen fotókra, amikből aztán a festő dolgozott.
A pénzügyi túlélés érdekében pedig a divatfotózáshoz fordult. A Vicomtesse de Noailles támogatott kedvenceként is funkcionált, ami megengedte neki, hogy avantgárd filmet készítsen. Aztán jöttek a nehéz idők (az 1930-as évek):
„Gyakran bartereztem élelemért, kaptam hűtőszekrényt, sőt, még fogászati ellátásért is bartereztem. Úgyhogy valószínűleg van néhány Man Ray a párizsi fogorvosok rendelőiben.”
Életművészet és a Nyakkendők Végzete
Man Ray szerint hogyan lehet eredetinek lenni? „Könnyű” – mondta –, „csak légy önmagad, és eredeti leszel.” És ha valaki azzal jött, hogy megelőzi a korát: „Én sosem lógok ki a koromból, a többiek vannak lemaradva.”
A második világháború alatt, amikor Amerikába kellett menekülnie, egy nyakkendőárussal utazott Kaliforniába. Az árus folyamatosan pakolta a nyakkendőit, ami annyira felidegesítette Man Ray-t, hogy a 30 évig tartó utazás végén kidobott minden nyakkendőt, és cipőfűzőt kezdett hordani. Kérem, ne próbálják ki otthon!
Az élete tele volt szerelemmel. Lee Millerrel való viharos kapcsolatuk (ő volt a tanítványa, szeretője, de a „gyötrője” is) ihlette a híres Aller-Observatory Time, The Lovers című festményét, aminek ajkai szabadon szárnyalnak az égen, mintha végre felszabadult volna a veszteségtől.
Amikor 1976-ban, 86 évesen elhunyt, bekövetkezett a nagy avantgárd igazság:
„Meg kell halnod előbb, és most végre eljött az ideje. A fő művei ma már milliókat érnek.”
Végül, ha visszatekintünk az életére és a rengeteg zseniális dologra, amit alkotott – fotókat, festményeket, abszurd tárgyakat –, mi az, ami a legjobban kielégítette a művészt?
„Azt hiszem, a nők.”
